Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meséljünk a gyereknek!

2010.11.25

Meséljünk!

 

http://www.okosbaba.hu/images/stories/cikkek/mese.jpg

 

Ahhoz a generációhoz tartozom, akik mesén nőttek fel. Mikor már olvasni tudtam, faltam a mesekönyveket, még felső tagozatos koromban is. Nem tagadom, ma is nagyon szeretem és tisztelem a meséket. Felnőttként olvasva –persze- olyan élményt jelentenek, melyet gyermekkorban nem vehettem észre.

 

 

 

Az ember élete első éveiben tanul a legtöbbet, és ebben a spontán, természetes folyamatban a mese szerepe felbecsülhetetlen. Hatása van a gyermek beszédfejlődésére, képzelőerejének alakulására, érzelmi gazdagodására, szociális kapcsolatainak fejlődésére.

 

A mese sokrétű, gazdag, mélyértelmű műalkotás. A gyermek a mesén keresztül megtanulja felismerni az események közötti összefüggéseket, megtanulja értelmezni a történeteket, és átlátni az egyszerű emberi kapcsolatokat.

 

A mesékben olyan szélsőséges jellemek fordulnak elő (vagy jó, vagy rossz), akik így, a valóságban ugyan nem jelennek meg, de a gyermek később mégis találkozik a mesékből megismert fogalmakkal, pl. szegénység, gazdagság, öröm, harag, barátság, jóság, gonoszság, butaság, okosság stb. A gyermek szimpatizál a jókkal és megtanulja felismerni a negatív szereplőket. A mesék morális történetek, erkölcsi tanulságtételként szolgálnak a gyermek számára, hiszen a mesékben a jók törvényszerűen elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják méltó büntetésüket.

 

A mese, ha ingergazdag környezettel társul, fejleszti a gyermek fantáziáját, hiszen mesehallgatáskor képi alátámasztás nélkül, a saját képzelőerejére támaszkodva követi a mesét, és a hallottak alapján alakítja ki a figurákat és a jellemeket.

 

A mese szórakoztat és nevel egyszerre, a gyermek átéli a veszélyt, az örömöt, mert a mese hallgatásakor ő is a mese részévé válik.

 

A mese tanít az életről és segíti a gyermek énképének alakulását.

 

A mese segíti a gyermek szókincsének bővülését és biztosítja a nyelvtani szerkezetek gyakorlását. Egy-egy szó csak 40-50 meghallás után válik a passzív szókincs részévé, ekkor a gyermek már megérti a szót, de ő még nem használja. A szókincs aktivizálásához többszöri meghallás szükséges, ebben sokat segítenek a mesék.

 

A mese fontos, mert a gyermek érdeklődése még olvasni nem tudó korában felkeltődik az írott világ iránt.

 

A mese leginkább nem is a történet miatt fontos a gyermek számára, hanem érzelmi kapaszkodót jelent, amellyel a kicsi a felnőtt közelségét keresi és várja. Az a gyermek, aki a mese által megismeri, hogy mit csinálnak napközben szülei, könnyebben elviseli a nélkülük eltöltött időt, szülei hiányát. A közös mesélés kellemes kikapcsolódás, elfeledteti a hétköznapi gondokat, és közelebb hozza egymáshoz a családtagokat.

 

A mesélés nem más, mint interakció gyermek és felnőtt között, ahol leginkább nem a mese tartalmán, hanem a mesélési aktuson, a rituálén van a hangsúly. Lázár Ervin így fogalmazott erről egy vele készült interjúban: „A gyermek és a neki mesélő szülő között olyan kapcsolat teremtődik, amely nélkül nem érdemes élni, és azt a szülőt, aki nem tudja, milyen fontos ez, rá kellene kényszeríteni arra, hogy meséljen a gyermekének.”

 

Statisztikai adatok szerint a gyermekek ma kevesebb időt töltenek szüleikkel, mint régen. Ugyanakkor azokban a családokban, ahol még jelentős a közös beszélgetések szerepe, ahol a szülők még mesélnek, a gyermek megtanulja másként értelmezni az elmondottakat; és később ő is másként mesél majd, mint az a gyermek, ahol nem beszélgettek, nem meséltek a családtagok.

 

Gyermekorvosok kutatásai szerint, azoknak a kicsiknek, akikhez mesélnek szülei, jobb az immunrendszerük, kevésbé hajlamosak a megbetegedésekre. A gyermekkori -főleg fertőző- betegségek az érzelmi megterhelés miatt legyengült szervezetet érik erőteljesebben, ez ellen védelmet nyújthat a családi meserituálé. Amerikai gyermekorvosok javasolják is fertőző betegségben szenvedő csöppségek szüleinek, hogy meséljenek gyermeküknek.

 

Nem a tartalom, hanem a közös együttlét a fontos, ezért biztassuk a szülőket, meséljenek gyermeküknek! Mesélhetnek fejből, képeskönyvből, mesekönyvből. Mindegy, csak meséljenek, meséljünk!

 

Kezdetben olyan meséket célszerű mondanunk a gyermeknek, ahol az események egymásutánisága egyértelmű, jól követhető, és a történet könnyen befogadható a kicsi számára. Később lehet a több helyszínen játszódó, több szálon futó meséket is mesélnünk. A három év körüli kicsik nagyon élvezik a magukról szóló meséket, a nagyobbak viszont már szívesen alakítják a történeteket élő játékká.

 

Nagyon fontosak a közösen kitalált történeteket, ahol a gyermek és a szülő közösen alakítja ki a szereplőket, és közösen fűzi az eseményeket. Az esti mese keretében fel lehet oldani a napi események által felgyülemlő feszültségeket is. A gyermek számára fontos helyzeteket mesélhetünk el ekkor, mintha mással történt volna meg.

 

A meséket otthon dramatizálhatjuk, eljátszhatjuk, elbábozhatjuk. Ez különösen hasznos a kicsi dadogó gyermekeknél, akik ekkor –kilépve önmagukból- sokkal jobban beszélnek.

 

Nagyon fontos, hogy a felnőtt is szeresse a mesét, és el tudjon mélyedni a mese varázslatos világában, mert csak így tudja hitelesen hangsúlyozni a kicsi felé a szereplők jellemét.

 

A mesemondást soha ne siessük el, időzzünk el rajta, hogy a gyermek is el tudjon mélyedni benne és a szavak képteremtő ereje által, ki tudja alakítani a mese képzeletbeli világát.

 

Mai kultúránkban a tévé és a számítógép erős versenytársa lett a mesemondásnak: ha a szülőnek nincs ideje, vagy kedve gyermekének mesélni, vagy gyermekével foglalkozni, bekapcsolja a tévét, vagy betesz egy videofilmet.

 

Ezért napjainkban egyre több kisgyermek egyáltalán nem találkozik mesékkel; vagy csak olyan film- és TV-feldolgozásokat lát, melyek között nagyon sok eltorzított történet található.

 

A mesefilmet néző kisgyermek csupán befogadó lehet, mert hiányzik a közös mesélés –egyszer hallgató vagyok, egyszer mesélő – interakciós varázsa.

 

Ezen túl a videofilm semmiképpen nem helyettesítheti a szöveges mesét; csak az olvasottak/hallottak fejlesztik a nyelvi érzéket, csak azok gyarapítják a szókincset és a gyermeki képzelőerőt.

 

Az óvodáskorú kisgyermek élete akkor gazdagodik, ha képzelőereje tágul, ha intellektusa, kommunikációs készsége fejlődik, ha képes érzelmeiben eligazodni, és problémájára megoldást találni. Ebben támogatóink a mesék.

 

Az óvodai nevelésben régen is az volt, és ma is jelentős a mese szerepe. A változás az otthoni hozzáállás átalakulásában van. Ezért biztassuk a csoportunkba járó gyermekek szüleit, hogy ne múljon el nap, rohanó világunkban sem mese nélkül!

Kiss Andrea

gyógypedagógus-logopédus

speciális pedagógia szakos tanár

szakpedagógus

Forrás: Óvodai nevelés LIX. évfolyam 6. szám


A mese varázsa

 

Egy esős délutánon, amikor nem lehet kimozdulni a négy fal közül, a gyermekek pedig elkészültek a másnapi házi feladattal, kellemes időtöltés lehet az egész család számára egy kedves mese vagy diafilm. A színes képek, a bájos szereplők lekötik a figyelmet és megindítják a lurkók fantáziáját. Miért van szükség arra, hogy a gyermekek ismerjék ezeket a sokszor több száz éves történeteket?
A mese mindenkit elvarázsol és megbabonáz. Fejleszti a fantáziát, a képzelőerő pedig szárnyra kél: olyan birodalomba repülhet vele gyermekünk, melyben a jók és a gonoszak harcát követheti figyelemmel, a szereplőket felruházhatja kedves és ellenszenves tulajdonságokkal, színezheti, alakíthatja a történetet, mindezzel egy időben pedig felismeri az események közti összefüggéseket, megtanulja értelmezni a történteket.
A felnövekvő gyermeknek pedig éppen erre van szüksége. Arra, hogy átlássa a nagyon egyszerű emberi kapcsolatokat, szimpatizáljon a hősökkel és felismerje a rosszakarókat. A mesét hallgatva vagy olvasva átélheti a szereplőkkel történt veszélyt és örömöt, megmászhatja a Csillaghegyet, átúszhatja az Óperenciás tengert is akár. A bonyodalmakkal teli cselekmény során maga is a történet részévé válik, együtt nevet a manókkal és együtt sír az eltévedt mókusokkal, miközben tudja, hogy a mese végén minden jóra fordul, a bátor elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig meglakol.
A mese tehát erkölcsi tanulságként is szolgál: a csemeték így tanulhatnak meg később kiállni gyengébb társaikért és így harcolhatják ki saját jogaikat is egy-egy konfliktus során. A mesék tehát szórakoztatnak és nevelnek is egyben: az életről tanítanak és érzelmi kapaszkodót nyújtanak, ugyanakkor segítik az énkép alakulását is.
Sok szülő a hagyományos mesék ellenében először inkább a videokazettán is megjelenő klasszikus rajzfilmekkel ismerteti meg gyermekét. Igaz, Hófehérke, a három kismalac vagy éppen Pinocchio története látványos, szépen kidolgozott figuráival felkelti a kisgyerekek érdeklődését, egy valamit azonban tudnunk kell: a vidám zenei hátterű, színes, szinkronizált, bájos filmek egyike sem helyettesítheti a szövegszerű mesekönyvet, melynek segítségével fejlődhet a nyelvi érzék, gyarapodhat a szókincs. A mesekönyveken "nevelkedő" gyermek nem a rajzfilm hangjai, rajzai révén, hanem saját maga alakítja ki a puszta szavak által kiváltott belső képet, figurákat és jellemeket.

 

Milyen a jó mese?

Csak olyan mesével altassuk vagy szórakoztassuk gyermekünket kezdetben, amelyben az események egymásutánja egyértelmű, a története pedig egyszerű, könnyen befogadható. Ezután következhetnek majd azok a művek, melyekben a hősök más-más helyszínen szerepelnek, a cselekmény több szálon fut. Az is nagyon fontos, hogy ne csak a gyermek, hanem mi magunk is el tudjunk mélyedni a történetben. Ehhez az kell, hogy mi is szeressük a mesét, mi is érezzük az egyes cselekmények szépségét, báját, hangsúlyozni tudjuk a szereplők jellemét. Nekünk, szülőknek is tanulnunk kell a mesét. A fantáziánkra és érzelmeinkre lesz szükség ahhoz, hogy hatásosan, a gyermek minden figyelmét lekötve tudjunk mesélni. Az sem árt, ha egy-egy mesét hosszabb ideig mondunk el, elidőzünk a képeken, így a gyermek is jobban el tud mélyedni, elég ideje marad arra, hogy kialakítsa saját kis képzeletbeli világát.
Ha már gyakorlott mesélők vagyunk, azt is megtehetjük, hogy a csemetével vállvetve találunk ki történeteket, tanulságos meséket, mi magunk alakítjuk ki a szereplőket és fűzzük egymásba a cselekményeket.
Akár már meglévő mesét mondunk el, akár saját történetet alakítunk ki, egy biztos: a mese gyermeknek és a szülőnek is egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújthat, egy időre feledteti a napi gondokat és közelebb hozza a családtagokat.